Tisztelt Barátunk !
Nagyon örülünk, hogy megtisztel minket bizalmával.
A Splendor ötvösműhely
-talán tudja- szinte egybe van építve az üzlethelységgel. Ennek sok technikai
hátránya, sőt korlátja mellett, szerintünk nagyon fontos előnyei vannak. Nálunk
minden esetben az ékszert valóban elkészítő, megalkotó emberek azok, akik
a pultban is kiszolgálnak, és ennek oka a hiteles kapcsolattartás, teljeskörű,
szakszerű tájékoztatás.
Mivel az ékszerekhez így valóban személyek kapcsolódnak, nem tehetjük meg,
hogy fél vállról vegyük a munkát, de nem is szeretnénk. Az ötvös a kezével,
órák vagy napok munkájával teremti meg a közösen kitalált és megtervezett
ékszert, és ezalatt kötődés, majd büszkeség alakul ki benne. Ezért sokkal
igényesebben és részletesebben alkot, mintha lélektelenül dolgozna. Szeretné,
ha a várakozó személy, a megrendelő a tárgy mögött elégedett, örömteli, boldog
legyen. Az ötvöst ez élteti. És ezért elégedettek a hozzánk fordulók is.
Egy-egy szép munka
elkészültekor mindnyájan megcsodáljuk a műalkotást, és nem felejtjük el könnyen.
Sok esetben tudunk hozzá egy arcot, vagy egy nevet párosítani, és sokszor
emlegetjük magunk közt.
Azért, hogy a tárgy mögötti arc nevet kapjon, a személy jellemmel, izléssel,
szokásokkal és szempontokkal egy megfogható személyiséget alkosson, azért
hoztuk létre a hűségprogramot. Ezen keresztül az ötvös nem csupán újabb érdekes
darabot készíthet, hanem újabb érdekes darabot annak a kedves vevőnek, akinek
az elégedettsége, boldogsága a múltkor is olyan sokat adott a jó kedvünkhöz
- és máris ismételni akarunk, még nagyobb odafigyeléssel és igénnyel.
Azt hiszem minden anyagi előny és lehetőség mellett a lelkesedés a legmegfizethetetlenebb és legnehezebben megtalálható a mai világban. És ha valaki egy igazán személyre szóló, különleges tárgyat keres, akkor jó helyen jár, és örömmel várjuk, hogy jelezze részvételi szándékát a személyiséggel rendelkező vásárlóink közt !
Üdvözlettel: Nagy Dániel M.
Nagyon köszönjük, hogy figyelmet és energiát fordított ránk. Hamarosan küldünk egy személyes hangvételű levelet, amiben a hűségrpogramhoz tartozó kódjelét elküldjük, és tájékoztatjuk aktuális előnyeiről.
Üdvözlettel: Nagy Dániel M. és a Splendor Csapat
|
|
|