| 2000 Ugyanakkor próbálgattuk szárnyainkat, többek közt a Tahiti Gyöngy Trófea nemzetközi szakma versenyen, melyen elismerést szereztünk közös munkánkkal, és az ékszert a BNV szakmai és populáris rendezvényén is kiállították. A nagy elõrelépést az Életpálya Alapítvány éves pályázatára elkészített üzleti tervünk, és tárgyi felkészültségünk hozta. A 250 -nél is több jelentkezõ cég, vagy annak tervei többszöri rostán estek keresztül, és így jutottunk el Kaposvárra, a területi döntõbe, ahol a továbbjutás nagy meglepetésként ért. A boldogságunkat csak fokozta a nekünk ítélt különdíj is, melyet pár hetes házasságunkra kapott szerencsés ajándékként fogtunk föl. Az elõdöntõt a döntõ követte, ami Budapesten volt, és ott is sikerrel jutottunk elõre. Az "Év Leg Ígéretesebb Vállalkozásai" közül, a második helyen végeztünk, ezzel megnyerve a 2. helyezettnek járó 250 000 Ft -ot, ami a korábban kapott összeggel már bizalmat adott egy további lépcsõ megtételére a fejlõdés útján. Innentõl felgyorsultak az események. A sok szponzor elhalmozott minket ajándékokkal, Szerepeltünk a TV-ben, cikkekeztek rólunk, és új kapuk nyíltak meg, új lehetõségek szele kezdett lengedezni. Hamarosan összeszedtük magukat annyira, hogy a szakmánknak és az üzletmenetnek nem kedvezõ, eldugott kis mellékutcából felköltözhettünk Budakeszi Fõ utcájának egy forgalmas pontjára, és kialakíthattuk az elsõ igényes, és teljes értékû üzlethelységet és mûhelyt egybefoglaló munkahelyünket, ahol a különbözõ vásárlók színes, sokféle megrendeléssel fordulhatnak hozzánk. Elméleti és gyakorlati ismereteinket is bõvítettük. Díszítõvésést, drágakõfoglalást, értékbecslést tanultunk. Úgy éreztük, az eddigi embert próbáló erõfeszítéseink, a napi 12-14 (nem egyszer -19) óra munka és az elõretekintõ hozzáállás és szemléletmód meghozta gyümölcsét. Mi, azaz a Splendor ötvösmûhely és ékszerüzlet, nem csupán ezt a célt tûztük ki magunknak. Elhatározásunk szerint a nevünket hamarosan meg fogják ismerni az emberek, és ezért továbbra is komoly erõfeszítéseket teszünk, hogy az átlag szolgáltatási szint fölé emeljük magunkat, mind minõségben, mind lehetõségben.
|
|
|
|