2007
A 2007-es év már az elején nagyon sűrűnek tűnt. Sok ékszerversenyt rendeztek ebben az évben, több esemény sorakozott egymás mögött, és úgy tűnt esélyünk nyílik a cég fejlődésének folytatásában.
Működésünk eddigi ideje alatt sok témakörrel foglalkoztunk már, de a szokványoshoz képest nagyobb tapasztalatunk lett gyöngyös ékszerek készítésében a sok verseny miatt. Idén egy ausztráliai verseny kapcsán jelentős időnket fordítottuk az opálok -az eddigi szükségesnél sokkal- komolyabb megismerésére. Mivel ez a drágakő egy utánozhatatlan geológiai csoda, nem szintetizálható az eredetihez hasonlóan, és minden darab egyéni megjelenésű nagyon változatos színű, színjátékú, formájú, kieterjedésű, nagyértékű különlegesség, nagyon megtetszett, hiszen az egyedi munkáinkat erősítő, és gondolatvilágunkkal, ízlésünkkel, felfogásunkkal egy "nyelvet beszélő" drágakő.
Reméljük ezért a jövőben még több ilyen és más különlegesség kerülhet a vutrinjeinkbe.
| Idén elsősorban a versenyek és megmérettetések jelentettek jelentősebb eseményeket a Splendor Ötvösműhely csapatának életében, de jelen voltunk minden helyen, mely jelentősséggel bírt az ötvösszakma vagy saját szempontjaink szerint. Az év első eseménye a nemzetközi Hungoro ékszerkiállítás volt a Syma csarnokban, melyen most már hagyományosan bemutatkoztunk mi is. |
|
|
|
|
|
|
Tavasszal a BNV-n rendezett: Karát - Nemzetközi Ékszer és Órakiállításon vettünk részt, és elnyertük az "A kiállítás legszebb ékszere" nevű megmérettetésen, szinte az összes díjat.
|
|
|
a "Lángörvény" gyűrű, Nagyné Ráski Orsolya munkája |
|
A "Lángörvény" gyűrű a korábbi "Lángörvény" nevezetű nemzetközi nyertes fülbevalópár testvére, gyűrű kategóriában lett első. Nagyné Ráski Orsolya munkája.
Az "Örvény" fülbevalópár a korábban elkészült nagy sikerű "Örvény" medál testvére.Nagy Dániel munkája.
A "Vulkán" névre keresztelt karkötőt Zsendovics Gergely készítette. |
||
|
|
|
|
|
Az Egyesült Államokban rendezett Jewellery Arts Awards nemzetközi ékszerversenyen elsősorban a különleges tárgyak és a különleges drágakőcsiszolatok élveznek fő figyelmet, mivel a megmérettetés a Lapidary Journal nevezetű, főleg drágakövekkel foglalkozó havilap kezdeményezése alapján kelt életre.
A Splendor - Ékszer benevezett munkái közül ezúttal 3db is eredményesen szerepelt. Az "Üzenet" nevű gyűrű nemzetközi II. helyezést kapott. Kertész Ágnes a műremek megálmodója. Az "Örvény" fülbevalópár a korábban elkészült nagy sikerű "Örvény" medál testvére, mely már a Karát kiállításon is sikert aratott. Nagy Dániel munkája. A "Frutto di Mare" névre keresztelt ékszer kivitelű mobiltelefon elnyerte az ékszerverseny ABSZOLUT ELSŐ HELYEZÉSÉT (ami nemzetközi porondon igen nagy szó Magyarországnak). |
|
|
||
A műremek egy korábbi Tahiti Gyöngy Trófea versenyre készült a Splendor - Ékszer össznépi munkájának eredményeképpen. A telefon elkészítése 4 hónapot vett igénybe. A 14k sárga és fehérarany, kagyló formájú héj egy működőképes Samsung telefon elektronikát rejti. Az ékszer ugyanakkor gyöngyökkel, gyémántok százával, és kézzel csiszolt és vésett aztbeszt-tűs hegyikristály billentyűzettel rendelkezik. Korábban már nyert több hazai díjat is, de a Tahiti Gyöngy Trófea nemzetközi porondján is elismerték. A rangos: nemzetközi II. helyezést kapta, ezen az ékszerversenyek -talán- legnagyobbikán. |
||
|
||
|
|
A kihívások közben azért
lazítani is szeretünk, és érdekes vagy hasznos programokkal dúsítjuk
a végeláthatatlan munkák sorát. Elmentünk Lyonba, Francia országba, ahol a világ egyik legmagasabb szintű ékszertervező szoftverét építik, hogy a fejlesztőkkel karöltve képezzenek tovább minket, melynek ereményeképpen még különlegesebb design lehetőségeink nyílnak a kreatív elképzeléseink megvalósítására. |
|
|
||
Hazaérve már majdnem lekéstük az Ausztrálában rendezett, a Yowah-i opálterület népszerűsítésére kiírt opálverseny pályázatát, így sebtiben kellett a terveinket megvalósítani. Erőfeszítéseinket siker koronázta. A ránk jellemző kategóriában minden díjat megnyertünk, és egy opálos ékszerünk egy másik érték kategóriában is dobogóra jutott. A különleges hatású ékszerek azóta is vitrinjeink egyik büszkesége. |
||
|
||
|
|
|
|
Ősszel aztán az év legnehezebb versenye került megrendezésre. A Tahiti Gyöngy Trófeán az első alkalom óta részt veszünk, mióta elkezdtük a pályánkat, és nem volt ez másképpen most sem. A megmérettetés talán az összes ékszerverseny közül világ szerte a legszínvonalasabb, és legnagyobb kihívás számunkra is. Ebben az évben még az is nehezítette a dolgunkat, hogy nem hazai fordulóban kellett első körben zsűriztetni alkotásainkat, hanem regionális, nemzetközi összecsapás alkalmával kellett bizonyítani. Ez bizony erősen meg is látszott az összesített eredményeken, de számunkra nem várt, minden eddiginél nagyobb fokú sikert hozott a trófea. |
Cinderella - az ékszercipőcske
Nagy Dániel, a Splendor - Ékszer egyik tulajdonosa, és Vágó Réka cipőtervező iparművész közös alkotása, a 14k -os fehér arany ékszer kivitelű, de strapabíró és viselhető női szandál. A gyöngyökkel díszített arany és bőr, tökéletesen kényelmes lábbeli, a bírálat alapján regionális nemzetközi I. helyezést ért el a kiegészítő funkciójú ékszerek kategóriájában. Az ékszer szandál egyelőre még versenyben van, hogy a legjobbak csatájában is megmérethessen, de a trófea bírálatáig rendezett nemzetközi kiállításokon különleges figyelmet kap, amire nagyon büszkék vagyunk. Azóta elkészült az újabb ékszer szandál is ennek sikerén felbuzdulva, melyhez teljes garnitúrát is alkottunk. "Midnight" névre kereszteltük. |
vissza az elõzõ oldalra - ...2006... - ...2008...
|
|
|